Tavaszi agytakarítás

És a kupac tetejénTudatosan igyekszel nevelni gyermekedet, ügyelve testi-lelki egészségére, fejlődésére? A tőled telhető legjobbat szeretnéd neki nyújtani? Esetleg aggódsz, hogy törekvéseid ellenére mégis valamilyen „defekt” melegágyát készíted elő csemetédben…?Dicséret, büntetés, szerető gondoskodás, nevelés, oktatás, követelmények, elvárások, igények… 

„A pedagógia lényege: a szigor.” – állapítja meg Balu a Dzsungel könyve című musical egyik dalában. „Először üss, és utána nyelvelj” – hangzik nevelési tanácsa. Ha neked is inkább a bicska nyílik a zsebedben, ha látsz egy gyermeket megütő felnőttet, nyugodtan tovább olvashatsz. Ha olyan vagy, aki hatalmas önuralommal képes megálljt parancsolni a tenyerében viszkető lendületnyi tasliknak, akkor olvass tovább. Ha néha elcsattan egy-két picinyke (mint a masni) pofon (és szeretnéd, ha más megoldást is tudnál eldurrant aggyal is választani / vagy tűrőképességed határát kitolni), olvass tovább.
Hagyd abba most az olvasást, ha saját nevelési elveidnek megfelelően, a távol-keleti bölcsek derűs nyugalmával mindig megtalálod az arany középutat saját és gyermeked igényei között, mindezt a társadalom és családod elvárásaival teljes összhangban. Ez esetben akár meg is írhatnád, mi a titkod: hogyan lakhat jól az összes kecske úgy, hogy a káposzta megmaradjon.
Akkor se olvass tovább, ha nem szeretnél még jobb szülővé válni (bármi is legyen az oka). Sőt, ha még jobb partnerré sem szeretnél válni. Vagy egyszerűen: jobb emberré.

Feltűnt már, hogy néha mintha valami belső erő kényszerítene dolgok megtételére? Mintha valami hipnotikus parancsot teljesítve tennél olyasmit, ami a józan észnek teljesen ellentmond? Mondjuk, bizony megeszed még azt a sütikét… Vagy alvás helyett már megint csomó időt pazaroltál el a neten. Esetleg tapasztaltál-e már olyat, hogy valamit elhatároztál, hogy de most tényleg, és istenbizony megteszed… aztán valahogy mégsem? Nem elég kitartóan, nem elég sokszor, vagy egyáltalán nem? „Nem (v)eszem meg azt a…” „Heti x-szer ……” „……bb leszek…” Hányszor határoztad el? És hányszor esett bele a fene, mielőtt a végére értél volna?
Netán egyre feltűnőbben ismételgeted ugyanazokat a haszontalan mintákat – párkapcsolatban, gyermeknevelésben, stb.? Ráébredtél-e már arra, milyen „játszmákat” játszol? Igen? Mégsem tudsz más, célravezetőbb stratégiára váltani?
Eleged is van belőle. Ez már az első lépés a megoldás felé.

A helyzet az, hogy az esetek többségében az irányítás nem tudatos szinten zajlik, hanem bizony robotpilóta üzemmódban működünk – főleg, ha érzelmek is megjelennek. Minél erősebbek az érzelmek, annál önkéntelenebbek a reakcióink. (Rózsaszín szemüveg, lila köd… ismerős?) Miért?
Huszonegyedik századi példával élve hasonlítsuk agyunkat egy okostelefonhoz: különböző programokat, alkalmazásokat lehet rá telepíteni. Szüleinkhez, testvéreinkhez fűződő élményeink már azt eldönti, hogy androidos, vagy Windows alapú, netán Iphone-e. Ez nagyjából életünk 7 éves korig tartó szakaszában eldől. Környezetünk hatására mindenféle alkalmazások kerülnek a készülékre (tanárok, barátok, szomszéd kutyája, Mikulás, tévé, satöbbi). A frissítéseket tapasztalataink jelentik. Hányszor fordult már elő, hogy a jól megszokott kezelőfelület az új verzióban átláthatatlannak találtad, és utáltad? Vagy szerettél volna valami olyan dolgot letölteni, ami a te készüléktípusodra nincs még kifejlesztve?
Na, agyunk esetében ez az inkompatibilitás korlátozó hiedelmek formájában jelenik meg. Hiába akarok egy iPhone-ra írt app-ot az androidos telefonomra letölteni… Csak az a gáz, hogy agyadhoz nem kaptál használati utasítást, és nem tudhatod, hogy milyen operációs rendszerrel dolgozik. A hiedelmeink többsége ugyanis nem tudatos szinten működik. Ezért a legtöbb gondot okozó korlátozó hiedelmeink létezéséről fogalmunk sincs. Van olyan, amiről esetleg tudunk, és fennen hangoztatjuk (nincs nyelvérzékem, hülye vagyok a matekhoz, stb.) – és elkönyveljük úgy, hogy „én ilyen vagyok”. Miért? Az esetek többségében, ha a sötétben bújkáló ellenforradalmárokat fel is derítjük, azt tapasztalhatjuk, hogy továbbra is makacsul ellenállnak a változásnak, mert a hosszú évek alatt erőteljesen befészkelték magukat. Sajnos csak ritkán elég egy szimpla tudatos elhatározás, hogy mától másképp lesz.

A korlátozó hiedelmek nagy része zsenge gyermekkorban alakul ki (általában 7 éves kor előtt) – hiszen ilyenkor „védtelenek” vagyunk szüleink felé: tőlük függ az életünk, tehát igyekszünk nekik megfelelni. Bármilyen logikátlanul is hangozzék egyik-másik hiedelem, attól még befolyásolja viselkedésünket. Hány gyerek hallja és hányszor, hogy „ne csináld ezt meg azt, mert ez lesz meg az lesz”? Nagyon leegyszerűsítve a kialakulási mechanizmust, a korlátozó hiedelmek kialakulásának ez is egy módja. Példa:
Ha állandóan rám szólnak, hogy ne csináljam ezt vagy azt, akkor könnyedén juthatok arra a következtetésre, hogy biztos nem vagyok elég jó, ha állandóan óvni kell engem magamtól. Kész, önbizalmam aláásva. Felnőtt korban hogy jelenik meg mindez? Már a suliban sem teljesítek úgy, ahogy tudnék (hiszen nem vagyok elég jó, tehát tanulni sem tudok nyilván), esetleg a munkámban sem, vagy épp a párkapcsolataim lesznek defektesek állandóan (hiszen nem vagyok elég jó – társnak sem- nyilván).
Jelenlegi kihívásaink, megoldandó szituációink, problémáink elől menekülhetünk egy darabig, de el nem bújhatunk saját magunk elől. Másokra ujjal mutogatni nem érdemes, mert attól sem fog semmi megoldódni. Még akkor sem, ha ők feltett kézzel, mindent bevallva vállalják a felelősséget. Ha valaki agyontapossa véletlenül, vagy direkt a kedvenc tengerimalacomat, és szánja-bánja bűnét, én habzó szájjal bosszút kiáltva bíróság elé cibálhatom, ahol talán életfogytigra ítélik a tettest. És ettől feltámad a kedvenc tengerimalacom? Nem. Megnyugszom? Nem valószínű. De ha kapok egy hörcsögöt, az ír lehet szívem sajgó sebére.
A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve – tartja a mondás. Épp ezért nem érdemes haragudni a bennünk lévő korlátozó hiedelmekért senkire. Legkevésbé saját magunkra. Hiszen sem ők, sem mi nem direkt hoztuk létre azokat.

Ahogy olvastál, lehet, hogy már kíváncsi vagy arra, vajon van-e megoldás. Talán eltűnődtél azon, mennyire megváltozna az életed, ha kigyomlálhatnád gondolataidat, és virágzóvá válnának kapcsolataid. Még az is lehet, gyermeke(i)d fényes jövőjét látod magad előtt. Hogy éreznéd magad, ha a régóta vágyott céljaidat elérnéd? Nem tudom, neked milyen hamar hoz változást életedbe, ha kezedbe veszed az irányítást. Láttam már olyat, akinél egyik pillanatról a másikra változtak meg haszontalan (és megdöbbentő) berögződések – megfelelő módszer alkalmazásával. Mert akarta. Kérte. Megtette.
Engem boldoggá tesz, hogy segíthettem neki.

Ha kérdéseid merültek fel olvasás közben, vagy már eszedbe is jutott egy olyan helyzet, amelyre régóta keresed a megoldást, ragadd meg az alkalmat és a billentyűzetet, és ne habozz a tettek mezejére és a jobb önmagad felé vezető útra lépni. 

Szép életet kívánok!One Brain tanfolyam

Neisz Laura
E-mail: neisz.laura@gmail.com
Telefon: 70 627 08 23

Az NLP-ről és a képzésekről bővebben az NLP Akadémia holnapján tájékozódhatsz:www.nlpakademia.hu